Kedves Lányok és Fiúk!
Az alábbi néhány gondolattal kívánok Nektek boldog karácsonyt! Ha gondoljátok, és elég ügyesek vagytok, akkor nyomtassátok ki az alábbi kis elmélkedést Szüleiteknek, Őket is sok szerettetel köszöntöm! Köszönöm mindazoknak, akik karácsonyi jókívánságaikkal megtaláltak!
Noé bárkája
„Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak nősültek és férjhez mentek -, egészen addig a napig, amikor Noé beszállta bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, amíg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” (Mt 24, 37-42)
Ezek a sorok talán nem is a világ végére vonatkoznak, mint azt első látásra hinnénk, hiszen akkor az egyetemes föltámadás kezdődik, itt pedig pusztulásról van szó. Inkább a mi időnkről szól ez az evangéliumi részlet. Az Emberfia eljövetelét ünnepeljük Karácsonykor, és bennünket is mintha valami özönvíz fenyegetne. Noé történetében mindenki értesült a várható katasztrófáról. De senki más nem fogott hozzá a bárka építéséhez. Talán azt gondolták, hogy nem lesz semmi baj, csak alaptalan mendemonda az egész. Egy száraz vidéken, távol mindenféle víztől minek is hajót építeni? Amikor elkezdett esni az eső, még örültek is neki. Amikor már sokat esett, még jobban örültek, legalább hosszú időre lesz elegendő víz. Amikor már egyre nehezebbé vált az élet, akkor rádöbbentek, hogy most már nincs idő bárkát ácsolni. És amikor már minden elmosott a víz, menekülni próbáltak magasabb helyekre, uszadékfákba kapaszkodva mentették volna az életüket. Mint ha ma is így lenne. Sok minden eláraszt bennünket, aminek régen örültünk is. De ami kis mennyiségben áldás, mára özönvízszerű áradattá változott. Egymáshoz közel álló emberek, hasonló neveltetésben részesülők, akár egy család tagjai is el tudnak sodródni egymástól. Az egyiket elviszi az áradat, a másik meg tud menekülni. Amikor észrevesszük, hogy baj van, elsodródtunk, akkor már könnyen késő lehet. Akkor már nincs lehetőség, hogy hozzáfogjunk a bárka építéséhez. Hányan próbálnak ilyenkor megkapaszkodni valamiben, egy egyházi iskolában, egy hiteles emberben, vagy hasonlókban, majd csalódottan látják, hogy túl késő volt, már ez sem segített. Mi a teendő? Bárkát kell építeni! Bárkát, melyben önmagunkat, gyermekeinket, a ránk bízottakat meg tudjuk menteni az özönvíztől. A megváltás nem abban áll, hogy elmarad az özönvíz, hanem hogy van miből bárkát ácsolni, és abban, hogy lesz hol kikötni a bárkával.
A Ferences Gimnázium tanári kara és dolgozói nevében boldog karácsonyt,
bensőséges ünneplést kívánok!
Utolsó kommentek